Természet és tudomány

Fárosz

Fárosz

Heves esőzések okoznak áradásokat Kínában

2015. június 30. - Langaléta

Legalább 28 ember meghalt, vagy nem találják nyomát az utóbbi négy nap  heves esőzéseinek, áradásainak következtében, miközben százezreket kellett biztonságosabb helyre költöztetni, épületek ezrei rongálódtak meg - jelentette a kínai állami média kedden.

 

Jelentős károkat jelentettek a középső országrészből, Honan tartományból, ahol egyetlen megyében 6700 hektár termőföldet öntött el az ár, több helyütt megszűnt az elektromos áramszolgáltatás és a távközlési összeköttetés. A közvetlen anyagi kárt 305 millió jüanra (13,8 milliárd forint) becsülték.

Hasonló helyzetről számoltak be Senhszi és Anhuj tartományból, valamint a délnyugati Szecsuanból is. Utóbbi Nancsiang megyéjében 1949 óta a legsúlyosabb árvíz pusztít. Csak e térségben 48 járásból 263 ezer embert kellett evakuálni.

A kínai országos meteorológiai központ további esőzéseket jósolt öt tartományban és a kelet-kínai Sanghajban, ugyanakkor előrejelzése szerint négy tartomány egyes részein és a 32 milliós Csungkingban a hőmérséklet 37 Celsius-fok fölé emelkedhet. A meteorológusok ezért földcsuszamlások, másutt pedig a hőguta veszélyeire hívták fel a figyelmet.

 

Forrás: MTI

 

A bejegyzés trackback címe:

https://farosz.blog.hu/api/trackback/id/tr277585104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása