Természet és tudomány

Fárosz

Fárosz

Előbújtak az első kérészek a Tisza középső szakaszán

2015. június 17. - Langaléta

A tiszavirág (Palingenia longicauda) első néhány száz példányának nászrepülésével Tiszakürt, Tiszainoka és Nagyrév térségében elkezdődött az idei kérészrajzás a Tisza középső szakaszán.

 

Monoki Ákos, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője elmondta, hogy a rendkívül látványos kérészrajzás évente csak egyszer, június közepén a mellékfolyókról indul, majd az alsóbb szakaszokról a Közép- és Felső-Tisza felé halad. Ilyenkor nászrepülésük során a hímek a levegőben párosodnak a nőstényekkel, majd rövid időn belül elpusztulnak. Tömeges megjelenésük időpontját az időjárási viszonyok és a vízállás is jelentősen befolyásolja, a jelenség e tényezőktől függően a Tiszán rendszerint mindössze néhány napig, legfeljebb egy-két hétig tart, a késő délutáni óráktól naplementéig.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország szerepe egész Európában kulcsfontosságú e rovar fennmaradása szempontjából, hiszen a tiszavirág ma már egész Európában csak a Tiszában és vízrendszerében található meg, ezért világviszonylatban is fontos természetvédelmi kincsünk, örökségünk.

Monoki Ákos arra is felhívta a figyelmet, hogy a kérészek nászrepülését és szaporodásuk, fejlődésük zavartalanságát, végső soron tehát fennmaradásukat a Tisza mentén is számos emberi tényező fenyegeti. A repülő rovarok gyűjtését, valamint a nagy sebességű vízi járművekkel okozott károkat a Hortobágyi Nemzeti Park és a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai közös vízi, illetve parti őrszolgálatot ellátva, fokozott jelenléttel igyekeznek megelőzni, felderíteni.

A kontinens – egykor elterjedt - legnagyobb méretű kérésze 1922-ben pusztult ki a Loire-ból, 1952-ben pedig utolsó nyugat-európai lelőhelyéről, a Rajnából is. A Dunából 1974-ben tűnt el. Magyarországon 1993 óta védett, oltalma élőhelyére és minden alakjára, így a lárvára, a szubimágóra, az imágóra, valamint az elpusztult egyedre is kiterjed. 2002-ben a berni konvenció II. függelékébe a fokozottan védett állatok közé került, ezzel európai szintű védelem alá is esik. Természetvédelmi értéke jelenleg minden megjelenési formájában, egyedenként tízezer forint.

 

Forrás: MTI

 

A bejegyzés trackback címe:

https://farosz.blog.hu/api/trackback/id/tr437552196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása