Természet és tudomány

Fárosz

Fárosz

Dokumentumfilm készült a Csomolungma megmászásáról és a serpák életéről

2015. október 18. - Langaléta

Kínában bemutatták az ország első dokumentumfilmjét a Csomulungma (Mount Everest) északi oldali megmászásáról, egyben a csúcs meghódítására indulók segítőiről, a tibeti serpákról.

 

A Himalája: a paradicsomba vezető létra című alkotás az előkészületekkel együtt négy év alatt született meg, stábja gyakran több mint 5000 méter tengerszint feletti magasságban dolgozott. Ők voltak az elsők a szakmában, akik 6500-6800 méteren légi felvételeket készítettek. Két tibeti kísérőt három hónap alatt képeztek ki operatőrnek.

A 89 perces film főszereplői az "adrenalinfüggő", csúcsvadász hegymászók mellett lévő serpák, pontosabban egy csoportjuk, akik a tibeti hegymászóiskolában végeztek hatéves kurzusukkal. Ők nemcsak a Himalája-expedíciók nélkülözhetetlen résztvevői és a mászók támaszai, de ők azok is, akik például megjavítják, karbantartják az útvonal menti kötelet, sátrat vernek.

Tanítványaink a szomszédos falvakból érkeznek, olyanok, akik a pásztorkodás helyett valami egészen mást választanak élethivatásul - jegyezte meg a Hszinhua hírügynökségnek Purbu Donrup, az oktatási intézmény igazgatóhelyettese. Ő maga 16 éven át mászta a világ legmagasabb hegyét, és nyolcszor jutott fel a csúcsra.

A film készítésében han kínaiak, tibetiek és külföldiek is részt kaptak, volt, aki költségvetésébe a saját lakásának árát adta bele, online gyűjtés révén pedig több mint hétszázan adományoztak kisebb-nagyobb összegeket. Ötmillió jüannal (215,7 millió forint) fogtak neki és végül 13 millióba (561 millió forint) került. A hiányzó összeget szponzorok pótolták.

A Global Times című lap arról is beszámolt, hogy a film ötlete Lej Csien-csüntől, a Tsinghua Egyetem docensétől származott, aki 2009-ben felkereste a hegymászók akkor tízéves iskoláját. Élményei nyomán döntött arról, hogy belevág a filmkészítésbe, és ő kérte fel Hsziao Han dokumentumfilmest, társuljon hozzá. Az operatőrök munkáját a 20 éves tapasztalattal rendelkező Tasi Vang-gjal irányította, aki korábban közreműködött a BBC dokumentumfilm-sorozatának elkészítésében is.

A film iránt eddig már hét nagyobb tévétársaság is érdeklődést mutatott, köztük a BBC, az al-Dzsazíra, valamint a japán NHK. Kína hét városában több mint 2800 filmszínház vállalkozott a bemutatására.

 

Forrás: MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://farosz.blog.hu/api/trackback/id/tr27987921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása