Egy Bristol Egyetemi tudóscsoport hirtelen megnövekvő jégveszteséget figyelt meg az Antarktisz korábbi stabil régiójában.
Kutatóhajó vizsgálja az antarktiszi jégtakarót. (Fotó: Jonathan L. Bamber)
Korábbi műholdas mérések 2009-ig a Antarktiszi-félsziget déli részén semmi jelét nem mutatták az olvadásnak, majd hirtelen egy 750 km-es partszakaszon kezdett töredezni a jég, évente körülbelül 60 köbkilométernyi, azaz 55 billió liter vizet juttatva ezzel az óceánba.
Azóta ez a régió járul hozzá az óceánszint emelkedésére második legnagyobbként, és semmi jele annak, hogy ez a folyamat lassulna.
Dr. Bert Wouters, a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy a mai napig a gleccserek 300 köbkilométernyi vizet juttattak az óceánba. Ez közel 350 ezer Empire State Buildings-nek felel meg.
A változásokat az ESA (Európai Űrügynökség) Cryosat-2 műholdjával figyelték meg, mely körülbelül 700 kilométeres magasságban kering, és radarimpulzusokat küld a Földre, ami visszatükröződik a jégről. A műhold által befogott jelek rendkívül precízen mutatják meg a jég felszínét. A kutatók a műhold elmúlt öt év adatait elemezték, és eszerint a gleccserek évente legalább négy métert haladnak előre.
A jég eltűnése akkora méretű, hogy a Föld gravitációs mezejében is kismértékű változást idéz elő, amely egy másik műholdas expedíció, a Gravity Recovery and Climate Experiment (GRACE) által is kimutatható.
A hirtelen változás nem áll összefüggésben a levegő-hőmérséklettel és a havazással, ehelyett az óceánok melegedése lehet a háttérben az ekkora volumenű jégveszteségnek.
Sok gleccser az óceánba torkollik, és jégpolcokat épít, amelyek az óceán felszínén úsznak, egyfajta támfalként, melyeknek köszönhetően lassul a gleccserek folyásának sebessége. A térségben a nyugati szél egyre erősebbé vált az utóbbi évtizedekben a globális felmelegedésnek és az ózonréteg elvékonyodásának köszönhetően, amely a meleg vizeket a Déli-óceánra „tolja”, így az gyakorlatilag a hullámverés következtében eszi a jégpolcokat.
A régióban a jégpolcok elvesztették a vastagságuk egyötödét, ezáltal a gleccserek ellenálló képessége is csökkent. A probléma az, hogy a jégpolcok, valamint a gleccserek bizonyos része nem a kontinens alapkőzetén helyezkednek el, hanem az óceánon, így azokat a melegvíz gyakorlatilag gond nélkül „eheti”.
„Úgy tűnik, hogy valamikor 2009-ben érhette el a jégtakaró elvékonyodása és a felszín alatti gleccserek olvadása azt a határt, ami hirtelen kiváltotta a jégveszteséget” – tette hozzá Dr Wouters.
„Ahhoz, hogy megismerjük a változások pontos okát, több adatra lesz szükségünk, mint például az óceán fenekének topográfiájára, a jégpolcok geometriájára, a jégtakaró vastagságára, valamint a gleccserek áramlási sebességére” – zárta végül a mondanivalóját a tudós.
A kutatás részleteiről a Science c. tudományos lapban számoltak be.
Forrás: phys.org
