Természet és tudomány

Fárosz

Fárosz

Erdőket gyújtottak fel az észak-koreai mezőgazdák

2015. április 30. - Langaléta

Több helyen is elvesztették a kontrollt a tűz felett az észak-koreai mezőgazdák.

 seaofjapan_broadview_tmo_2015117_front.jpgFüstfelhő a Japán-tenger felett 2015. április 27-én. A képen látható piros foltok az égő területeket jelzik. (Fotó: NASA)

Észak-Koreában gyakorta égetik el a mezőgazdasági területeken maradt növényzetet a hó visszavonulásával, de ezek a tüzek általában kis és közepes mennyiségű füsttel járnak.

Idén, mint már több korábbi évben, elvesztették a gazdák a tüzek feletti kontrollt, melyek átterjedtek a mezőgazdasági művelési területekről az erdőkre. Az égő területeket a NASA Terra műholdjának MODIS (Moderate Resolution Imaging Spectroradiometer) műszere is észlelte. A műhold jelentős számban április 23-án kezdett észlelni tüzeket, április 27-én pedig már több nagyobb kiterjedésű tüzet is megfigyelt, valamint azokból származó füst már a Japán-tengert is beterítette.

Észak-Koreát 2014 nyarán aszály sújtotta, viszont novemberben meglehetősen enyhe és csapadékos volt az időjárás. A tél folyamán kevés csapadék hullott, így az erdőségi területek kiszáradtak, az országot pedig élelmiszerhiány fenyegeti az aszály miatt.

 

Forrás: earthobservatory.nasa.gov

A bejegyzés trackback címe:

https://farosz.blog.hu/api/trackback/id/tr247415194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása