Összefüggést találtak a füst és az eső mennyisége között a NASA kutatói.
A NASA Aqua műholdjának MODIS (Moderate Resolution Imaging Spectrometer) műszere által 2004 novemberében Szudán és Csád felett készített felvétele a számos tűzesetről. (Fotó: NASA)
A kutatók az észak-afrikai mezőgazdasági égetéseket vették górcső alá. A kontinensen egyébként is jóval gyakoribbak a természetes tűzesetek (A Föld tüzeinek a fele Afrikában keletkezik.), mint bárhol máshol, amihez hozzátevődik az emberi tevékenység által okozott füstszennyezés is.
Michael Tosca, a NASA tudósa csapatával együtt 2006 és 2010 között vizsgálták műholdas mérésekkel az Egyenlítőtől északra fekvő egészen a Szahara határáig fekvő területeket. A Terra műhold MISR (Multi-angle Imaging Spectroradiometer) műszere által készített több mint 70 felvétel, valamint az Aqua műhold TRMM (Tropical Rainfall Measuring Mission) ezernyi adatát elemezték, melyből megállapították, hogy a füstösebb napokon gyérebb volt a konvekció a füstmentesekhez képest.
A kutatók szerint az aeroszolok (mikroszkopikus füstrészecskék) nagyban befolyásolják a felhőképződést, valamint így a csapadékképződést is. A mezőgazdasági égetés módosítja az időjárást, szárazabbá téve az éghajlatot, melynek köszönhetően kevesebb tápanyag jut a talajba, így csökkentve a termés mennyiségét és minőségét.
Ráadásul a kevesebb csapadék, vagyis a nagyobb szárazság még több tüzet generál, így növelve tovább az éghajlatra gyakorolt hatását.
Forrás: phys.org