Természet és tudomány

Fárosz

Fárosz

Szénmentes energiát ígér Peking 2017-re

2015. május 22. - Langaléta

Peking négy nagy-teljesítményű gáztüzelésű erőművet, és számos hőt termelő létesítményt épít, melyekkel a széntüzelésű generátorokat akarják kiváltani 2017-re.

 

Pekingben a szálló por koncentrációja másfélszer, olykor két és félszer magasabb az egészségügyi határértéknél. Bár már történtek előrelépések több szennyező anyag kibocsátás terén, mint például a kén-dioxid, de a szmog elfogadható szintre történő csökkentésére évekre lesz szükség.

A városi hatóságok már korábban megígérték, hogy a különösen szennyező ipari létesítményeket a Hebei tartományba helyezik át, valamint 2017-re kevesebb, mint 10 millió tonnára csökkentik a szén felhasználását.

Három hőerőmű már megérett a nyugdíjazásra, melyek bezárása az éves fogyasztást 4,6 millió tonnával fogja csökkenteni – mondta Li Xiang, a környezetvédelmi iroda hivatalnoka. „A kén-dioxid kibocsátás már történelmi mélypontot ért el, valamint az első negyedévben agresszíven csökkentettük a szén felhasználását is” – tette hozzá.

Pekingben a négy gáztüzelésű erőmű 47,7 milliárd jüanba (7,70 milliárd dollár) fok kerülni, melynek köszönhetően 20 millió ember tisztább energiát fog kapni. Peking gázfogyasztása tavaly elérte a 11,3 milliárd köbmétert, melynek 80 százalékát az energiaellátásra, illetve fűtésre használták fel.

 

Forrás: Reuters

A bejegyzés trackback címe:

https://farosz.blog.hu/api/trackback/id/tr737483162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása