Természet és tudomány

Fárosz

Fárosz

Mára csaknem 30 százaléka elpusztult a Ming-kori Nagy Falnak

2015. június 29. - Langaléta

A Ming-kori Nagy Falnak csaknem 30 százaléka pusztult el mára, a teljes, 21 ezer kilométer hosszú világörökségnek pedig közel az egy tizede - 1962 kilométeren - lett az enyészet áldozata.

 

A kialakult helyzetért nagyrészt a természet, valamint az erózió a felelős, de a tolvajoknak és a vandál turistáknak is volt szerepük benne - állapította meg a Kínai Nagy Fal Társaság legfrissebb tanulmányában, amelyet a Beijing Times című lap idézett.

A felmérés szerint a legismertebb és leginkább épen maradt Ming-kori (1368-1644) szakasznak alig 8,2 százalékáról mondható el, hogy jó állapotban van. Az erdős területeken, hegyeken és völgyekben futó fal az északi Hopej tartományban már sok helyütt rendkívül ingatag, a szakemberek szerint bástyáit egy-egy erősebb szél, vagy felhőszakadás ledöntheti, ahogyan ez történt a múltban.

A társaság igazgatóhelyettese, Tung Jao-huj elmondta, hogy 2012-ben 30 méteren omlott le a fal több napos esőzést követően.

A több évszázados építményt egyes helyeken belepte a növényzet, fák nőttek rajta, amelyeknek gyökerei is lassan megbontják a téglából épült szerkezetet. Másutt a környékbeli lakosság hordott el falrészeket építőanyagnak vagy a karakterrel jelzett téglákat értékesítésre a gyűjtőknek.

A kínai Nagy Falat, amelynek építése a Kr.e. harmadik évszázadban kezdődött, az ország északi határán "húzták fel" a betolakodó nomád törzsek támadásai ellen, soha nem volt összefüggő.

A hatóságok évtizedek óta keresik az állagmegóvás módját, igyekeznek őrzését megoldani, védelmével és büntetésekkel szeretnék a további rombolásnak elejét venni. Az UNESCO 1987-ben vette fel a világörökség listájára.

 

Forrás: MTI

 

A bejegyzés trackback címe:

https://farosz.blog.hu/api/trackback/id/tr37583634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása