Természet és tudomány

Fárosz

Fárosz

Több száz halottja van a 48 fokos hőségnek Indiában

2015. május 25. - Langaléta

Rekkenő hőségtől szenvednek az indiaiak, mely sorra szedi az áldozatokat.

 

Eddig legalább 500 ember vesztette életét az Indiát sújtó hőhullám következtében. Az ország egyes részein a hőmérséklet a 48 fokot is elérte. A legtöbb áldozat Telangana és Andhra Pradesh szövetségi államokból kerültek ki, ahol csak szombat óta több mint 140-en vesztették életüket.

Alláhábád városban 48 fokot, míg Delhiben 44 fokot mutattak a hőmérők. A hatóságok arra ösztönzik az embereket, hogy sok folyadékot igyanak, és maradjanak árnyékos helyeken, lehetőleg házon belül.

A hőhullám már csaknem április közepe óta sújtja az országot, de a legtöbb haláleset múlt héten történt. Andhra Pradesh államban eddig 246 ember halt meg, közülük 62-en múlt vasárnap. Az áldozatok napszúrást kaptak.

„Az áldozatok többsége olyan emberek közül került ki, akik ki voltak téve a napnak, valamint 50. életévüket betöltötték” – mondta P Tulsi Rani, az Andhra Pradesh-i katasztrófavédelmi osztály munkatársa.

Telangana államban eddig 186 ember halt meg, közülük szombat óta 58-an. Az északnyugati, sivatagi államnak számító Rajasthan-ban is többen életüket vesztették. Egy nő az út szélén esett össze Bundi város közelében.

A hőség a mezőgazdaságot is megtépázza. A kutat sorra száradnak ki, nincs mivel locsolni a növényeket, a legelők pedig teljesen kiégtek.

A helyi meteorológiai szolgálat szerint ez a tikkasztó hőség még pár napig maradni fog.

 

Forrás: BBC

A bejegyzés trackback címe:

https://farosz.blog.hu/api/trackback/id/tr827491292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása